2021. szeptember 16., csütörtök

Halottak napján

 




Ritka látogatóként múlt idézni jöttem,
s míg tudatom gyermekéveken matat,
ereklyéim és virágaim rendezgetem –
előkerül most sok-sok emlékkacat.

Bolygó fények, libbenő árnyak –
kóbor lelkek köztünk járnak –,
mécses fények égbe szállnak,
viasz sercen, imádság hangzik;
bölcs krizantémok bólogatnak –
téged is vár majd egy hant itt.

Búcsúztomban visszanézek –
egyszer végleg visszatérek –,
távolból a temető lángol,
az éjbe ég az elmúlás sebe -
remeg a sírkert fájón –
Isten se tudja, hogy kösse be.



2010. nov. 1.

2021. szeptember 15., szerda

Ötvennégy év



(Illusztráció: The Time Machine)



Világoskéken, jámboran,
lábujjhegyen oson a virtuális idő.
Biológiai társa ellenben vörösen
ordítva – szétszakít.

Minden egyes sejtosztódáskor
valamelyest…
valamelyest rövidül a telomér.
(Le-rö-vi-dül a te-lo-mér…?)

Az emberi élet biológiai órája,
akár egy sapka, úgy fedi
az örökítőanyag végeit.
(Augusztusi hőségben sapka?)

Minél több telomér rövidül az élet során,
annál több hibás DNS-ű sejt keletkezik.
Minél kurtább a telomér,
annál durvábban múlik a biológiai idő.
(Persze… virtuális társa csak suhan.)

Szimbiózisba kellene vegyülni az idővel!
Engedni, hogy magával cipeljen, megvédjen,
és megossza velem a zsákmányát.
Hinnem kellene az igazságos izotrópiában,
hogy a fiatal tulajdonságok mától
egyenletesen terülnek szét halmazomban.

Egy percbe sem telik, hogy elsoroljam éveim –
vagy inkább érveim? Ötvennégy érv-év:
csupán pár felvillanó nanomásodperc
a világmindenség digitális kijelzőjén.

Töltök néhány korty keserű gyógyteát –
eltökélt képpel nyeldeklem kapszuláimat.



  2011. 08. 27.

2021. január 20., szerda

Karácsonyi szonett

 



 
















Langy ősz után a tél is félkarú,
fagyába önzőn, már sosem szorít.
Szeretni kéne! – ám a háború
tekintetekben ünnepet borít!
Apránként kihűl életünk heve,
apad a mélyből lüktető forrás,
lándzsánk hegyét elrágja a reve,
végszóra hajt fejet néhány kortárs.
Csak egyszer élhet minden volt vitéz,
pedig ifjúként többről álmodik,
rá sem gondol még, milyen sár-nehéz,
mikor jövője sírba áldozik.
    Ma még itt vagyunk, létünk elvisel,
    tegyük le terhünk, mit lelkünk cipel!



2008. december 18.

Mindvégig


 













Hívlak, mint hűl a félhomály,

csak szunnyadj még a padon,

szólok, ha dűl a kertre már

a pilledt pára vakon.

 

Húzódj az ablakok mögé,

keverd gőzölgő teád,

s érezd az illatok közé:

mindig gondolok terád.

 

Billegő bárkánk – hintaszék,

hajónk most biztos világ,

derekunk védi puha pléd,

lábunkat öreg kutyánk.

 

Előttünk múló élvezet,

a nagy életkönyv pihen,

abba kell írnunk szépeket

mindvégig – én úgy hiszem.


2011. február 23.

 

Január bontja már

 














Sivár esőt szitál a rakparton az éj,
fürdik a sötétség, mintha nem is lenne tél.

A Duna kreppelt csíkján – vonagló szirének –
tükörben táncolnak a parti lámpafények.

Pilléreit nyomva fekszik a híd-teher,
ledőlt daruként a folyó fölött hever.

Csak létezik a körút, – vaskos teste piheg,
a karácsonyi díszek mámorában libeg.

Az Andrássy úton – hosszú polipkarok –
platánokon nyúlnak a fényfüzér-sorok.

[...]
Volt-e igaz ünnep, vagy csak szünetelt a bánat?
Január bontja már a karácsonyfákat.


2008- 01- 02

2020. október 14., szerda

Őszi éj Pesten














Baktatok a rángó, sikoltó éjben,
gennyes az utca, vég-sebeket hord –
girhes macskaként szegődik hozzám
és hamisan ámítva rappel a Hold.

Tékozló túrásba téved az elme,
pazarló gödrökben ring a sötét,
falakról csurog csöbörből-vödörbe
a csömör, a vizelet és a köpés.

Fogtörő kátyúkba süllyed a nézés:
ma sincs pénz, hibába kellene száz,
csak karókra és sunyi küszöbre futja,
csalt milliók forrnak – olvad a máz.

Eldugott padokon csövesek – sorra,
útpadkán, koszban ülnek fiatalok,
részegen-bambán lesnek a sorsra:
küldhetne már egy rossz Ikaroszt.

Alszik az egyterű nagy vasaló,
álmodik olcsó, ám tartós hidat,
megállóját őrzi tucat csíkos mellény,
szundikál bennük a munkástudat.

Örömlányok hada lófrál a pályán,
odébb a stricik osztják az észt,
snóbliban nyernek vándorhatalmat,
s újra elosztják a pecsétes pénzt.

Kellene már egy monszuneső ide,
tapad a szenny és bűzlik a por,
Dunába fúlna a város összes mocska,
de nincs rajtunk áldás, ez nem az a kor.

Baktatok a szennyes, szagos sötétben,
seperni kéne, de sittet senki se hord

girhes macskaként szegődik hozzám
és hamisan ámítva rappel a Hold.



Hallgatható változat, előadó: skorpio

Becsülj akkor...




















Bársonyt tapogató szatócs éjjeleken,
amikor a lélek szemtükrödben pihen,
amikor a homály elfújja gyertyáit,
amikor az álom logikája csábít.
Táncolj, csókolj, remegj!

Óvatosan lépő riadt hajnalokon,
amikor fohászod harmatcseppnyi vagyon,
amikor az új nap fénye csüng cserépen,
amikor az első kávéd iszod éppen.
Gondolj, remélj, szárnyalj!

Durva szót érlelő, korrupt nappalokon,
amikor harang kong ereidben nagyon,
amikor hazugság mételye ront mindent,
becsülj akkor úgy, mint magát az Úristent.
Bízzál, tervezz, siess!



Hangos vers, előadja: skorpio